Tisztelt Látogatónk, Kedves Olvasónk!

Nem udvariassági formulának szánom, mikor nagy tisztelettel üdvözlöm településünk honlapján és reménykedem benne, hogy nemcsak a neten, a virtuális világon keresztül, hanem jeles valóságában is felkeres majd bennünket.

Kérem, addig is szánjon pár percet honlapunk megtekintésére.

Oldalunkon teljes körű képet igyekszünk nyújtani a község társadalmi, gazdasági, kulturális és történelmi fejlődéséről, a jelenlegi helyzetéről, elképzeléseiről, továbbá az önkormányzat és a civil élet aktualitásairól. Meglévő értékeink, hagyományaink bemutatása mellett törekszünk arra, hogy friss információkkal is tájékoztassuk a helyben élőket és az érdeklődő kedves vendégeinket.

Őszintén remélem, hogy e rövid bemutatkozás Önt is honlapunk figyelemmel kísérésére sarkallja és visszatérő látogatója lesz! S hadd tegyem hozzá: segítő gondolatokat, javaslatokat, de kritikai észrevételeket is örömmel fogadunk, mert azt valljuk, hogy aki közérdeket szolgál, annak ismernie kell a közösség véleményét is.

Hollósi Péter
polgármester

Anyák napja 2012.

Anyák napja 2012.

Közmeghallgatás

M e g h í v ó


Répcevis község Önkormányzatának Képviselő-testülete

2012. április 25-én 18,30 órakor

Közmeghallgatást tart.

A közmeghallgatás helye: Kultúrotthon Répcevis, Szent János u. 12.

NAPIREND:

1.)   Eltelt időszak tevékenységéről beszámoló.

2012. évi tervek.

Előadó: Hollósi Péter
polgármester

2.) Lakossági hozzászólások, kérdések.

Répcevis, 2012. április 20.

Hollósi Péter
polgármester

Testületi ülés

M e g h í v ó


Répcevis község Önkormányzatának Képviselő-testülete

2012. április 25-én 17,00 órakor testületi ülést tart.

Az ülés helye: Kultúrotthon Répcevis, Szent János u. 12.

N a p i r e n d :

1. Beszámoló Répcevis község Önkormányzatának 2011. évi költségvetésének végrehajtásáról.

Előadó: Hollósi Péter
polgármester

2. Döntést, tájékoztatást igénylő ügyek

Előadó: Hollósi Péter
polgármester

Megjelenésére számítunk!

Répcevis, 2012. április 20.

Hollósi Péter
polgármester

2012. március 15. megemlékezés

  • 2012. március 15. megemlékezés

    2012. március 15. megemlékezés

  • 2012. március 15. megemlékezés

    2012. március 15. megemlékezés

  • 2012. március 15. megemlékezés

    2012. március 15. megemlékezés

  • 2012. március 15. megemlékezés

    2012. március 15. megemlékezés

  • 2012. március 15. megemlékezés

    2012. március 15. megemlékezés

  • 2012. március 15. megemlékezés

    2012. március 15. megemlékezés

  • 2012. március 15. megemlékezés

    2012. március 15. megemlékezés

  • 2012. március 15. megemlékezés

    2012. március 15. megemlékezés

  • 2012. március 15. megemlékezés

    2012. március 15. megemlékezés

  • 2012. március 15. megemlékezés

    2012. március 15. megemlékezés

  • 2012. március 15. megemlékezés

    2012. március 15. megemlékezés

  • 2012. március 15. megemlékezés

    2012. március 15. megemlékezés

  • 2012. március 15. megemlékezés

    2012. március 15. megemlékezés

  • 2012. március 15. megemlékezés

    2012. március 15. megemlékezés

Emlékezzünk együtt! – Március 15.

Felhívás

Répcevis község Önkormányzata állást hirdet 1 fő részére határozatlan időre szóló, hivatal-segédi állás betöltésére, napi 2 óra munkavégzéssel.

Munkába állás kezdő ideje: 2011. december 1.

A meghirdetett állásra jelentkezni lehet személyesen,  továbbá a 99/543-013 számú telefonon, vagy postai úton a Körjegyzőség székhelyén Zsirán.

Répcevis, 2011-11-17

Répcevis község Önkormányzata

T Á J É K O Z T A T Ó

A BM. Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság 2011. november 21-én országos lakossági riasztó és tájékoztató gyakorlattal egybekötött országos polgári védelmi mozgósítási gyakorlat végrehajtását rendelte el.

A gyakorlat célja: a lakosság katasztrófariasztásának begyakorlása.

A lakossági riasztás a települések szirénáival helyi és országos médiaszolgáltatók bevonásával történik.

A szirénákat országosan egy időben mindenhol 2011. november 21-én 1800 órakor kell megszólaltatni.

A gyakorlattal kapcsolatosan a www.katasztrofavedelem.hu honlapon további információk érhetők el.

Répcevis község Önkormányzata

Közmeghallgatás

M e g h í v ó


Répcevis község Önkormányzatának Képviselő-testülete

2011. november 23-án 18,00 órakorközmeghallgatást tart.

A közmeghallgatás helye: Kultúrotthon Répcevis, Szent János u. 12.

NAPIREND:

1.)Beszámoló az elmúlt időszak tevékenységéről, 2012. évi tervekről.
Előadó: Hollósi Péter
polgármester

2.) Lakossági hozzászólások, kérdések.

Répcevis, 2011. november 15.

Hollósi Péter
polgármester

Testületi ülés

M e g h í v ó


Répcevis község Önkormányzatának Képviselő-testülete

2011. november 23-án 17,00 órakor testületi  ülést tart.

Az ülés helye: Kultúrotthon Répcevis, Szent János u. 12.

N a p i r e n d :

1. Beszámoló Répcevis község Önkormányzatának 2011. I-III. negyedévi gazdálkodásáról
Előadó: Hollósi Péter
polgármester

2. Répcevis község 2012. évi költségvetési koncepciója.
Előadó: Hollósi Péter
polgármester

3. Döntést, tájékoztatást igénylő ügyek
Előadó: Hollósi Péter
polgármester

Megjelenésére számítunk!

Répcevis, 2011. november 15.

Hollósi Péter
polgármester

Emlékezzünk együtt! – Október 23.

Features Stats Integration Plugin developed by YD